Konok Tamás (1930) nehezen döntötte el, hogy hegedűs vagy festő legyen-e. Első mestere építész nagyapja, Sándy Gyula volt, akinek rajzai lenyűgözték a kisfiút, és akitől a „gondolatok rajzban való tisztázását” tanulta meg. A főiskolán Bernáth Aurél és Berény Róbert – számos ígéretes festőt útjára bocsátó – osztályába járt. A természetelvű festészet felől indulva hosszas és roppant következetes úton jutott el a geometrikus rendteremtéshez, megkockáztatjuk: teremtéshez, amelyben festői, grafikai eszközök és módszerek alkotnak roppant egyedi keveréket filozófiai és zenei gondolatokkal, elvekkel.
Az ötvenes évek fojtott levegőjéből Párizsba szabaduló fiatal művész előtt felmérhetetlen szabadság tárult fel. Útkeresése szárnyakat kapott a művészbarátok, az új kapcsolatok, a pezsgő művészeti élet révén. Az alkotó lehetőségek végtelene nyílt meg előtte, és azon túl, hogy a műfaji és technikai sokszínűség kísérletezésre, játékra, új ötletek kivitelezésére sarkallta, megmaradt festőnek és konokul megmaradt saját, választott útján.
Vizsgálódásainak középpontjába a tér átstrukturálása, a tér és az idő elválaszthatósága, a transzcendencia keresése, a tökéletes rend megteremtésének vágya és esélye került. A vonal, a vonalakból épült háló vagy rács – mint a múlt és jelen találkozásának tere, sőt a teljesség metaforája – lett művészetének egyik kulcsa. Ritmus és harmónia, sík és tér, feszültség és egyensúly, dinamikus és statikus, fény és sötétség, misztikum és realitás, emberi és szakrális – ezek és ezekhez hasonló fogalompárok köthetők kompozícióihoz.
A lírai geometrizmus skatulyája szűk Konok Tamás számára, hiszen műveinek ragyogóan tiszta, absztrakt világában kozmikus – transzcendens - szakrális fény ragyog.
A 90. születésnap alkalmából rendezett kiállításon megmutatjuk nemcsak különböző festői korszakait, hanem megidézünk néhányat a legfontosabb művészbarátok közül.
