„Szita István alkotásai amellett, hogy együttműködésre késztetik a szemlélőjét, mégsem kötik meg. Szabadon engedik elmerengeni, asszociálni, ringatózni az elevenen lüktető áramlásban, melyben egymástól elválasztott formák által behatárolt színek, a belőlük épített alakzatok úgy nyúlnak, zsugorodnak, mozognak, oly annyira humanizáltak, hogy nem csak emberi alakokat, gesztusokat, de érzelmeket, konfliktusokat, élményeket, izgalmakat, tragédiákat és a megvilágosodás pillanatait is hozzájuk képzelhetjük.” – írta a 1986. évi, budapesti Négy Évszak Klubban megrendezett kiállítás megnyitójában Haulisch Lenke művészettörténész, a XIX-XX. századi magyar festészet kiváló ismerője, aki évtizedekig kísérhette figyelemmel az autodiakta festő életét és számos alkalommal segítette őt abban, hogy festészeti tudását fejleszteni tudja. Haulisch Lenke volt az, aki az 1954-68 közötti időszakban segédlelkészként dolgozó, majd az 1960-as években már Taurus Gumiipari Kutató Intézetben kétkezi munkásként a kenyerét kereső Szita Istvánt beajánlotta a Pest megyei Képzőművészeti Stúdióba. A stúdióban eltöltött évekről így vall Szita István „A kijárat előtt visszanézve….” című visszaemlékezésében: „Sokat tanultam közöttük”.
Az egyházból való eltávolítását követő években - hasonlóan az Európai Iskola számos művészéhez - Szita István is évtizedeken keresztül kizárólag csak saját magának, a műterem/dolgozószoba magányában festett. Ezen korszakának a két fő motívuma a hiány és a véletlen által létrejövő formák - legyen az a forma akár a szúrágás, akár az összegyűrt selyempapír által megjelenő alakzat - melyeket a festő színharmóniákba és síkkompozíciókba rendezett. Gazdag életmű született ebben a magányban, a közel négy évtized alatt. Ezen időszakban készült alkotásait Szita István csak nagyon kevés barátnak, kollegának mutatta meg.
A kiállításon láthatóak voltak az egyházi szolgálattól való püspöki eltiltását követő 8 év hallgatás, gyötrődés után megszületett ún. „szúrágásos” képek ugyanúgy, mint a Mattioni Esztertől tanult kőmozaikok, ún. „hímeskövek”, színes monotípiák, nonfiguratív festmények valamint az elbeszélő jellegű, leginkább a naiv festészet kategóriájába sorolható bibliai illusztrációk is.
