Szerény iparos családban születtem, édesapám tímármester volt, 12 testvérem közül nyolcan éltük meg a felnőttkort. Vézna gyerek voltam, anyám szerint még a meggyszedésre sem igazán lehetett használni. Az iskola viszont jól ment, tanítóm után Szigethy János lelkészem is felfigyelt jó felfogásomra. Apám mégis tímárinasnak akart elküldeni Gyulára, a tisztelendő úr azonban „véletlenül” éppen akkor járt a városhatárban, amikor útnak indultunk. (Akkor még nem tudtam, azóta sejtem, hogy ő is ismerte a Quo vadis, Domine legendát.) Hosszas beszélgetés után visszafordította a szekeret, és meggyőzte apámat, hogy a mezőberényi gimnáziumba írasson be.
Mezőberényben a német egyetemeket is megjárt Benka Ádám tanárom, és Bodroghy Pap József jegyző voltak a mentoraim, ők biztattak arra, hogy tovább folytassam tanulmányaimat Sopronban. Itt Kiss János tudós püspök és Hetyésy László voltak a legjobb tanáraim. A püspök úr külön tanított a prédikációra és az improvizált beszédek tartására, aminek később nagy hasznát vettem. Soproni diákkoromban jelentek meg első verseim is. Első keresetemet korrepetálással szereztem még Mezőberényben. Sopronban négy ifjú (köztük Ihász Dániel, Kossuth Lajos turini titkára) házitanítója voltam, és büszke vagyok arra, hogy otthonról már egy fillér anyagi támogatást sem kellett kérnem.
Tanulmányaim végeztével a mezőberényi lelkész ajánlott be a gazdag szerb Nikolić családhoz nevelőnek. Megtanultam szerbül, később szerb népdalok műfordítását is kiadtam, elsőként Magyarországon. Öt évet töltöttem tanítványommal, akivel többek közt Eperjesen és Pesten is együtt tanultam egy, illetve két esztendőt. A család jóvoltából teljesült régi vágyam, egy évet tanulhattam Németországban, Berlinben és Lipcsében. Doktori címet is szereztem, a teológia mellett elsősorban pedagógiai tárgyakat hallgattam.
Hazaérkezésem után – nagy meglepetésemre – a pesti magyar gyülekezet választott meg első lelkipáasztorává. Később kiderült, hogy Bajza József ajánlott, aki irodalmi munkásságom alapján tartott alkalmasnak a feladatra. Halálomig szolgáltam a gyülekezetben, amely az elmagyarosodó fővárosban szűk négy évtized alatt majd’ a negyvenszeresére nőtt. 1860–1872-ig a bányai egyházkerületnek is püspöke voltam. Az egyházi, tudományos és világi közéletben is szerepeltem. „Tanácsadója” voltam József nádor felségének, Mária Dorottyának, tárgyaltam egyházpolitikai kérdésekről a Batthyány-kormány tagjaival 1848-ban és csak kevés híja volt, hogy megúsztam a várfogságot. 1860-ban Benedek Lajos kormányzó volt kíváncsi a véleményemre. Szerkesztettem a Protestáns Egyházi s Iskolai Lapot, küzdöttem az evangélikusok és reformátusok uniójáért, tanítottam a pesti protestáns főiskolán, verseimért és főleg fordításaimért tagjává választott a Magyar Tudományos Akadémia. A legbüszkébb arra vagyok, hogy az 1859-ben kiadott, egyházam önkormányzatát megnyirbáló protestáns pátens ellen kitartóan küzdöttem és el is értük 8 hónap után a rendelet visszavonását. Öt gyermekem közül négy érte meg a felnőttkort, három fiam közül egyik sem lett lelkész, de lányom hozzáment egyik tanítványomhoz, Győry Vilmoshoz, aki utódom lett a pesti gyülekezetben.
