"…életem fő célkitűzése és törekvése csak az volt, jó agykutatónak, a 20. század végi értelemben kultúrembernek és a történelmi körülményeink között tisztességesnek, de mindenekfelett kereszténynek maradni." Szentágothai János: Ulyssesként az agy körül
A 2012 novemberében nyíló kiállítás apropóját az orvos-akadémikus születésének századik évfordulója adja. Olyan emberrel van dolgunk, aki nemcsak egy Kárpát-medencén átívelő orvos dinasztia tagja, nemcsak az agykutatás úttörője, nemcsak közéleti ember a szó legtisztább értelmében, nemcsak vérbeli tanár, akinek kiteljesedése a tudományról való kommunikáció, nemcsak hívő evangélikus, szerető férj, apa, nagyapa, hanem valódi teremtő egyéniség. Az agykutatás járatlan útjai, az ifjú kutatók lelkesítése, a kétkezi alkotás öröme, a szenvedéllyel végzett kerti munka, a szépirodalomban, filozófiában, teológiában való elmélyedés és az akvarellel lazán rögzített látványok és élmények, sok ezer oldalas naplója mind-mind a 20. században ritkán megtapasztalt egységről tesznek tanúbizonyságot: „élet-egységről” és a világ egységben látásáról. Évtizedekkel ezelőtt leírt szavain is átsüt az a szenvedély, amellyel a tudományba és az élet valódi örömeibe bele tudott feledkezni. Hihetetlen méretű életművet hagyott hátra papíron – jegyzetekben, vázlatokban, könyvekben – magnó- és filmszalagokon. Mégis leginkább a családtagjaiban és tanítványaiban továbbélő, hiteles Ember, Mester az, aki elbűvöli az utókort.
Az Evangélikus Országos Múzeum kiállításán talán a legkevésbé ismert oldaláról mutatkozik be ez a 20. századi polihisztor: akvarellfestőként. A világhírű tudós számára gyermekkorától fogva haláláig igen fontos volt a kétkezi munka a leányfalusi kertben, a lakásban, a ház körül. Anatómiai atlaszának vázlatait saját maga rajzolta meg. Szentágothai János tudósként rengeteget utazott. Útjaira nem fényképezőgépet, hanem akvarell-készletet és ecseteket vitt magával. Akvarelljei nem pusztán dokumentálnak, hanem érzéseket, gondolatokat, benyomásokat közölnek. A gondolatok képi közlését nagyon fontosnak tartotta. „Esztelenség volna azt vitatni, hogy események és tárgyak leírásban való rögzítése az emberi kultúra legfontosabb alapja, a leírás mégis sok ismeret közlésében aránytalanul nehézkesebb és kevésbé informatív, mint a kép. (…) Műveltségünk jelentékeny mértékben »szóműveltség« és »szövegismeret«, s csak kevesen igyekeznek akárcsak a legkezdetlegesebb szinte eljutni a képi vagy a mértani ábrázolásban.” Szentágothai János tovább jutott a „legkezdetlegesebb szintnél”. Vadas József művészettörténész szerint „kerek a kompozíció, nagyvonalú az előadásmód, nincs szükségünk tehát mentségre.” Finom, áttetsző színekben, hatásos, gyakran egyedi képkivágásokban, élményszerű frissességben – időnként kedves művészettörténeti utalásokkal – osztja meg távoli tájak látványát, a háború csonkításait vagy a mecseki séták meghittségét. A kiállításon mintegy hetven akvarell mellett néhány orvosi rajz is látható.
